Lakás- és házfelújítás referenciák

Mitől jó velünk dolgozni?

Sokaknak úgy tűnhet, a semmiből építkezni a legegyszerűbb. Tapasztalatból tudjuk, hogy ez nem így van. Megannyi projekt után kijelenthetjük, hogy a legpontosabb tervezés is csak akkor ér valamit, ha azt megbízható, becsületes szakemberek valósítják meg. Itt jövünk mi a képbe. A pontos tervezés mögé gondos számítást készítünk és olyan ütemtervet, amit vállalni is tudunk. Sem a megbízóink, sem mi nem szeretjük a rejtett költésgeket és a váratlan feladatokat.

Páty: a plusz vizes helyiség

A családi ház kihasználatlan tetőterének átgondolása miatt hívott fel a megrendelő. A családnak több vizes helyiségre volt szüksége, aminek kialakítást rögtön szívesen vállaltuk. Mivel a padlástér szilárd födémre épült, így semmilyen akadályba nem ütközött a szennyvízelvezetés és így egy vizes helyiség kialakítása sem. Az alsó lakrész vizes helyiségei fölé helyeztük az újat is, mert ez járt a legkevesebb költséggel a gépészet szempontjából. 

Miután a lakók legalább 10 évre terveztek ezzel a helyiséggel, ezért nem túl bonyolult mintázatú, később is modernnek számító csempét javasoltuk és néhány egyeztetés után találtuk meg a képen látható, nem túl kicsi, nem túl nagy méretű dizájnt.

Szent István Park: egy gasztro-őrült új konyhája

A képeken is látható, kicsit elavult dizájnú konyhát szerette volna tulajdonosa átalakítani és egy másik szobával egybenyitni. Az így nyert, amerikai konyhás tér félkész állapotában is sokkal világosabb és üdébb hatást adott a térnek.

Miután minden felesleges bútortól és kiegészítőtt megszabadultunk, teljesen újragondoltuk a padlót is. A képeken is látható, hogy nem volt túl jó állapotban, ezért végül a nulláról kezdve önterülő padlót öntöttünk ki, majd vadiúj padlólapokat raktunk le. A falakat a régi réteg eltávolítása után újravakoltuk és mosható fehér festékkel festettük.

Áthelyeztük a víz-, és gázvezetékeket, illetve ahol kellett, az elektromos aljzatok csatlakoztatását is. Ezután telepítettük a bútorokat és a szükséges háztartási gépeket, végül a lakberendezésből is kivettük a részünket.

 

 

San Marco utca újragondolva

Az álmennyezet kialakításakor annyira sok opció van, hogy érdemes akár több szakemberrel is konzultálni. Ebben az esetben a dizájn szokott a legfontosabb szempont lenni és gyakran elfeledkeznek a kivitelezők a praktikumról.

Jelen esetben elég magas volt a lakás ahhoz, hogy az álmennyezet jól működjön és – a képeken is látható módon – anélkül korszerűsítse a teret, hogy muszáj legyen a teljes bútorzatot lecserélni.

A kishálóként funkcionáló helyiség esetében az elavult padlólapot cseréltük modernebbre és a falak kaptak egy tisztasági festést. A fehér szín kinyitotta teret és belépéskor az erkély irányába szegezi a tekintetet. A megfelelő bútorzattal az ilyen egyszerű felújítás is rengeteget dob a lakáson.

© Copyright 2023 Kivitelezősrácok: Felújítás, ácsmunkák és tetőfedés, szigetelés, gipszkartonozás, burkolás, festés, mázolás, villanyszerelés, bontás, teljeskörű kivitelezés.